HUMÁN DRÁMA
Menü
 
Csapatépítés
 
Fő tevékenységek
 
Értékesítés fejlesztés
 
Linkek
 
Keresés
Google
 
 
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Együttműködés

EGYÜTTMŰKÖDÉS

 

Egy adott szervezet tagjai között fontos a kölcsönös viszonyok, ill. ráhatások kialakítása.

Az interakciós együttműködési játékok célja, hogy közös tevékenységgel, játékokkal ezeket megteremtsék, ill. árnyalják, elmélyítsék azokat.

Ezek a játékok lehetőséget biztosítanak a csoporttagok összeszokásához, a harmonikus, összehangolt együttműködés kialakulásához.

Hogy el tudjunk fogadni másokat, hogy kontaktusba tudjunk kerülni másokkal, ahhoz önmagunkról és a másik személyiségéről nyert benyomásainkat is pontosítanunk kell. Ehhez önismeret, kíváncsiság, a beleélés és az együttérzés képessége is szükséges, valamint az a kölcsönös megbecsülés és bizalom, amely az együttműködés nélkülözhetetlen eszköze.

Egyes játékok során különböző szimulált helyzetekben kell magukat megszervezniük a résztvevőknek, aminek folyamán az információáramlástól a kommunikációs problémák és konfliktus helyzetek megoldásán keresztül a stratégia kitalálásáig mindennel találkoznak, ami egy együttműködés kialakítása során felmerül.

 

 
Mottónk

HUMÁN-DRÁMA

Az emberi szerepvállalás növelése

a szervezetben

 

A szervezet hatékonyságának a növelése

a személyiség kibontakoztatása álta

 

 
Szolgáltatásunk
KOMPLEX SZERVEZET ÉPÍTÉS
 

Személyi alrendszer: tartalmazza a

beállítódásokat, értékítéleteket, szükségleteket, egyéni

magatartásmódokat, stb.

Szociális alrendszer: a kommunikációs és

vezetési stílus, csoportviselkedés, vállalati klíma,

stb. fogalmakat takarja

Technikai alrendszer: ide soroljuk a termelési

technológiákat, üzemeszközöket, épületeket, stb.

Strukturális alrendszer: a feladatelosztás és

összekapcsolás, információáramlás, felelősségi kör

és hatáskör megosztás,

stb. témaköröket foglalja magában.

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre